Jézus   |   Jézus születéstörténete 1. rész   |   Jézus születéstörténete 2. rész   |   Jézus gyermek- és ifjúkora   |   Jézus nyilvános fellépése szolgálatának kezdete, keresztsége, megkísértése   |   Jézus első, rövid galileai látogatása   |   Jézus júdeai szolgálata   |   A nagy galileai szolgálat szakaszai   |   Jézus utolsó igehirdetői körútja   |   Jézus utolsó hete Jeruzsálemben   |   Jézus szenvedéstörténete   |   Jézus feltámadása, megjelenései, mennybemenetele

Lázár feltámasztásának hírére nagy sokaság tódult Betániába. E sokaság az ünnepre is feljött, és "hallották, hogy Jézus Jeruzsálembe jön". Az Olajfák hegyének lejtőjéhez érve, a tanítványok nagy serege örömében áldani kezdte Krisztust. "Pálmaágakat vettek és kimentek elé ezt kiáltva:
- Hozsánna! Áldott, aki az Úr nevében jön, Izrael királya!
Jézus egy szamarat talált, felült arra, - amint meg van írva: - Ne félj, Sion leánya (=Isten népe): íme, a te királyod jön szamárháton" (Jn. 12:12-15; Zak. 9,9). Zakariás próféta az i. e. VI. században írta le az előbbi sorokat. Most teljesült a jövendölés. Ő a Messiás, a megígért Megváltó, akit az ószövetségi ünnepek és szertartások mutattak be.
Nem győztes hadvezérként vonult be a városba, hanem alázatosan, szerény egyszerűséggel. A jelen lévő farizeusok kérték, hogy hallgattassa el tanítványait. Jézus azt felelte:
- "Ha ezek elhallgatnak, akkor a kövek fognak kiáltani" (Lk. 19:40).
Jézus eddig eltiltotta, hogy nyilvánosan beszéljenek róla és ünnepeljék. Most viszont elfogadta a nyilvánosságot, nem tiltakozott. Ezzel fel akarta hívni a tömeg és minden ember figyelmét a maga áldozatára, hogy ez hangozzék az idők végéig!
A nagy ujjongás közben azonban megdöbbentő dolog történt. Mikor Jézus meglátta a várost "sírt azon" (Lk. 19:41). Szemei előtt megjelent elpusztulva, romjaiban - ugyanis Titus római fejedelem i. sz. 70-ben leromboltatta a templommal együtt . Nem csalta meg a hangos éljenzés. Tudta, hogy szívből nem fogják őt Messiásként elfogadni.
Nem magával törődött ekkor sem, hanem a népért sírt. Azért fohászkodott, hogy a mai napon ismerjék meg igazi királyukat. Jézus önmagáért soha egy könnycseppet sem ejtett. Két alkalommal sírt: egyszer Lázár feltámasztásakor - megindulva a halál uralma feletti gyászon -, és másodszor most, szeretett népéért.
"Ezt mondja az Úr Isten:
- Mert nem gyönyörködöm a meghaló halálában. Térjetek meg azért és éljetek!" (Ezék. 18:32) Erre vágyott akkor is.

Jézus megmossa a tanítványok lábát

Jézus az utolsó vacsora előtt megmosta a tanítványok lábát. A szolga szokta ezt elvégezni, de most csak egyedül volt tanítványaival, és közülük senki nem akarta ezt a megalázónak tűnő feladatot megtenni. Így megrökönyödésükre mesterük hajolt le lábaikhoz, hogy megmossa azokat.
Krisztus e cselekedetével azt tanította, hogy tanítványai között semmiféle hatalmi rangsor nem lehet (Jn. 13:14). Aki első akar lenni, az legyen mindenkinek a szolgája. Jelentette továbbá azt is, hogy aki a keresztség fürdőjében (Tit. 3:5) és Jézus szava hatására (Jn. 15:3; Ef. 5:26) megtisztult, csak a napi élet szennyét kell lemosnia.
Hozzáfűzte még Jézus, hogy követői hozzá hasonlóan ugyanezt ismételjék meg hittestvéreikkel. Krisztus megmosta Júdás lábát is. Figyelmeztette veszélyes gondolataira. Miután eredményt nem ért el, négyszemközt közölte vele, hogy tudja: mire készül. Azonban Júdás megkeményedett szívét nem tudta meglágyítani.

Húsvét előtt való napon, csütörtökön (Nagycsütörtök) este, Jézus tanítványaival egyik jó emberének házába ment, hogy megegyék a húsvéti bárányt...
Amint elérkezett az óra, asztalhoz telepedett a tizenkét apostollal együtt. Így szólt hozzájuk:
"Vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek. Mondom nektek, többé nem eszem ezt, míg be nem teljesedik az Isten országában."

Aztán fogta a kelyhet, hálát adott és így szólt:
"Vegyétek, osszátok el magatok között. Mondom nektek: nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg el nem jön az Isten országa."

Most a kenyeret vette kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal:
"Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre."

Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is, és azt mondta:
"Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak. De nézzétek, az áruló keze is rajta az asztalon. Az Emberfia ugyan elmegy, de jaj annak az embernek, aki elárulja."

Erre kérdezgetni kezdték egymást, ki az közülük, aki ilyet tesz.

Lukács evangéliuma 22,14-23

Jézus elbúcsúzik tanítványaitól

A gonosz Júdást nem hatotta meg Jézus nagy szeretete. Fölkelt az asztaltól és elosont, hogy a zsidó tanács szolgáit saját Mestere ellen vezesse. Midőn Júdás eltávozott, Jézus így szólt:
- Fiacskáim! Már csak egy kevéssé vagyok veletek. Szeressétek egymást, amint én is szerettelek titeket.
- Uram, hová mégy? - kérdezte Péter.
Mondta neki Jézus:
- Oda, ahová én megyek, most nem követhetsz engem.
Mondta ismét Péter:
- Miért nem követhetlek téged? Odaadnám még az életem is érted!
Az Úr erre így válaszolt:
- Életedet adod értem? Bizony, bizony mondom neked: mire megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem.
Péter és a többiek elszomorodtak, Jézus azonban így szólt:
- Ne szoruljon el szívetek. Én az Atyához megyek, és Ő majd az én nevemben elküldi a vigasztaló Szentlelket, hogy örökké tiveletek maradjon.
Megható búcsúbeszéd után Jézus gyönyörű szép imát mondott övéiért, és azután - elvégezvén az asztali imádságot - kimentek a szabadba.

Jézus az Olajfák hegyén

Jeruzsálem mellett, az Olajfák hegyén, volt egy nagy kert, amelynek Getsemane volt a neve. Az utolsó vacsora után ide ment az Üdvözítő tanítványaival. Amikor odaért, kérte őket:
"Imádkozzatok, nehogy kísértésbe essetek!"

Aztán odébbment, úgy egy kőhajításnyira, és térdre borulva imádkozott:
"Atyám, ha akarod, kerüljön el ez a kehely! De ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied!"
Megjelent neki az égből egy angyal, és megerősítette. Halálfélelem kerítette hatalmába, és még buzgóbban imádkozott. Verejtéke, mint megannyi vércsepp hullott a földre. Aztán abbahagyta az imát, és visszament a tanítványokhoz. Azok közben elaludtak bánatukban. Rájuk szólt:
"Miért alusztok? Keljetek fel és imádkozzatok, nehogy kísértésbe essetek!"

Lukács evangéliuma 22,39-46

Az Olajfák Kertjében - Andrea Mantegna 1470

János a Mester nagy szivén pihen, E tiszta sziven, e csöndes sziven pihen, de lelke a holnapra gondol, S fiatal arca felhős lesz a gondtól. Mély hallgatás virraszt az asztalon. Az olajfák felől a fuvalom Hűsen, szomorún a szobába téved, Be fáj ma a szél, az éj és az élet! Tamás révedve néz a mécsvilágra, Péter zokog, és árvább, mint az árva, Júdás se szól, csak apró szeme villan, Remegve érzi: az ő órája itt van! Csak egy nyugodt. Nagy, sötétkék szemében Mély tengerek derűs békéje él benn. Az ajka asztali áldást rebeg, S megszegi az utolsó kenyeret! (Juhász Gyula: Az utolsó vacsora)